2025 .szeptember 7-én Jászai Gellért, a 4iG elnöke, Sárhegyi István, a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója, valamint Tömböl László nyugalmazott tábornok és katonai főtanácsadó hivatalos látogatást tettek a Nurol Holding isztambuli központjában.
A megbeszélés középpontjában az együttműködési lehetőségek álltak. Az eseményen részt vett Oğuz Çarmıklı, a Nurol Holding alelnöke, Gürol Çarmıklı és Oğuzhan Çarmıklı igazgatósági tagok, továbbá Engin Aykol, a Nurol Makina vezérigazgatója és Mehmet Atak, a Nurol Makina Hungary ügyvezető igazgatója. A találkozót megtisztelte jelenlétével Őex. Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete is.
A találkozót követően a Nurol Makina a következő nyilatkozatot tette közzé:
„Rendkívül eredményes megbeszélést folytattunk Jászai Gellért úrral, a 4iG elnökével. Nagy örömmel ismertük meg a 4iG vízióját és a magyar védelmi ipar jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. Meggyőződésünk, hogy Jászai úr vezetésével a 4iG stratégiai szereplővé válik az európai védelmi szektorban, és közösen értékes projekteket fogunk megvalósítani.”
A látogatás második napján a 4iG küldöttség ellátogatott a Nurol Makina ankarai gyárába is, ahol a delegáció tagjai részletes tájékoztatást kaptak a gyártási tevékenységekről és a vállalat termékportfóliójáról.
A Nurol Makina a következőképpen értékelte a látogatást:
„Nagy örömmel fogadtuk a 4iG képviselőit, és őszinte köszönetünket fejezzük ki látogatásukért. Ez a találkozó fontos mérföldkő a magyarországi tevékenységünk erősítésében. Biztosak vagyunk benne, hogy az itt elindított együttműködés idővel szilárd és kölcsönösen előnyös partnerséggé fejlődik.”